A gyakorló óra 45 perces tanórára tervezett. A résztvevő tanulók (18-30 fő) 2-szer 3 csoportra bonthatók (3-5 fő). Az A csoportokba a legjobb képességű tanulók kerülnek. A B csoportokba a közepes képességűek, a C csoportokba a leggyengébbek, de szükséges minden csoportban egy vezetőt választani, aki összefogja a csoport munkáját. A gyakorló részt három területen végezzük, 2-szer 2 csoport kártyákon keresi meg az összetartozókat, illetve a füzetében dolgozik (oldja meg az egyenleteket). Két csoport az interaktív táblán oldja meg a LearningApps feladatokat. A kerettörténetbe (Szegedi Kis István a börtönben) helyezett három feladat közül az elsőt a két C csoport, a másodikat a két B, a harmadikat a két A csoport oldja meg a feladatlapon. Minden tanuló felel valamiért (pl. a szöveg értelmezése, egyenlet felírása, megoldása…). Az utolsó feladat megoldását az összes csoport csak együtt tudja megoldani, a részeredmények szükségesek ehhez. Az értékelést a csoportok is, a tanár is elvégzi az utolsó szakaszban.
Elsőfokú egyenletek és alkalmazásuk szöveges feladatokban
9
Elsőfokú egyenletek és alkalmazásuk szöveges feladatokban
Készítette
Évfolyam/Tantárgy:
0 szavazat
| 45 perc |
| 1 db kép |
| 0 db videó, animáció és prezentáció |
| 0 db hanganyag |
| 2 db interaktív feladat |
| 0 db internetes tartalom vagy alkalmazás |
| 2 db kinyomtatható tanulási eszköz |
A mindennapokhoz kapcsolódó problémák matematikai modelljének elkészítése (egyenlet felírása); a megoldás ellenőrzése, a gyakorlati feladat megoldásának összevetése a valósággal (lehetséges-e?)
Számtan, algebra
interaktív tábla; algebrai kifejezések kártya; szöveges feladatok kártya; egyenletek kártya,;megoldás kártya; füzet; ceruza; toll
matematikai modell; egyenlet alaphalmaza; egyenlet megoldáshalmaza; mérleg-elv
Felhasználható tanulási eszközök
Készítette
Hozzászólás
| 45 perc |
| 1 db kép |
| 0 db videó, animáció és prezentáció |
| 0 db hanganyag |
| 2 db interaktív feladat |
| 0 db internetes tartalom vagy alkalmazás |
| 2 db kinyomtatható tanulási eszköz |